Na ha már kiröhögtétek magatokat a népviselet miatt, akkor folytatom :)

Vasárnap elmentünk egy „la reserva” nevű helyre edzeni ami közel van a kikötőhöz, és magyarul annyit tesz, mint kb. rezervátum. Mondjuk állatot nem sokat láttam, mert gyönyörű nap volt, és tele volt minden emberrel. Na meg edzeni mentem nem nézelődni….haha. Mindenesetre csudi jó hangulata volt, és szuper időnk volt egész nap. Talán épp ezért ért olyan váratlanul, hogy a 20 fokos 7vége után kedd szerdán ismét csak 7-8 fok volt, majdnem megfagytam… :) Egyszer már csak ideér az a tavasz….és remélem marad is :D

Hétfőn végül találkoztam az öttusázókkal, vagyis 4 tusázókkal, de a városnézést megoldották nélkülem is, így nekem csak a jó része maradt, hogy megmutassam nekik az argentin borokat. Mit volt mit tenni…..belementem. Szóval a fiatalok pihentek, én meg elmentem az edzőkkel egy borkóstolóra, ami elég jól sikerült, uh Mo.-n ismétlünk.

A hét további részében itthonról dolgoztam a jegyzőkönyvekkel meg szervezkedtem, mert megkaptuk az engedélyt, hogy mehetünk Uruguayba a magyar kolóniához egy pár napra, hogy nekik is segítsük a munkájukat és tartsunk pár foglalkozást nekik. Szóval okt. 9-én irány Montevideo. Péntektől szerdáig megyünk.

Szerdán elmentünk Verával a Planetáriumba, ami itt van nem messze, a parkban, ahol futni szoktam. Hát mit ne mondjak szakadó esőben elég messzinek tűnt. Mivel nem jött a busz 20 percig úgy gondoltuk, hogy gyalog gyorsabb. Aztán mégis felpattantunk vmi buszra, de még onnan is sétálni kellett, szóval az lett a vége, hogy csurom vizesen ültünk be a 360 Tango című rövid film vetítésére. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára Planetáriumban, szóval jó élmény volt, szuper volt a zene és szépen táncoltak, csak mivel 360 volt, így sokszor „forgott” a film ami a végére kellemes hányingert idézett elő…..hahaha!

Szombaton isméz ZIK suli volt és utána itt a Mindszentynumban volt előadás, amit egy argentin pasi tartott Márairól. Háááááát……érdekes volt. Ő egy nagyon elismert író itt, aki imádja Márait és sok éve foglalkozik az életével meg tart róla előadásokat. 2008-ban itt már tartott egyszer, amit aztán haza is küldtek a Petőfi irodalmi Múzeumnak. Idén állítólag ugyanazt mondta el majdnem, és mindezért egy vagyont kért. Az elején beültem, de meg kell hogy mondjam, hogy eléggé érdekes volt, hogy mindenki kiöltözött, mégiscsak egy előadás vacsival utána, ő meg egy eléggé topis ruhában jött. Ez még mondjuk a kisebb baj volt, de felolvasta az előadást, amiből 40 perc alatt (ameddig bírtam) 3 szor nézett fel, nagyon hadart és iszonyat monoton hangon mondta. Szóval aztán hívott a kötelesség és nem vártam meg az előadás végét, de amúgy is a 15/20. perc környékén elvesztem a sorok között…. :)

Vasárnap volt a bevándorlók megemlékezésének 2. napja, amiről most lustaságból bemásolom a cikket amit írtam:

„Mint korábban munkatársam –Fürész Veronika – már beszámolt minden év szeptemberének első péntekén szervezik meg az Día del Inmigrante-t, vagyis a Bevándorlók napját. Idén, egy héttel később, szeptember 13-án vasárnap, került sor a Bevándorlók Napjának Lujánban való megünneplésére egy mise keretén belül.

Lujan, Buenos Airestől mintegy 75 kilométerre északkeletre esik. Minden évben itt tartják a Día del Inmigrante misét a lujáni Szűz Mária tiszteletére emelt igazán impozáns bazilikában. A bazilika több ezer ember zarándoklathelyeként szolgál, mivel minden októberben a hívek ide zarándokolnak, hogy imádkozzanak és megérinthessék a szobrot, mely méretét tekintve mindössze mintegy 38 cm. A lujáni Szűz Mária szobor története azért is érdekes, mert amikor a szobrot szekéren szállították Brazíliából Argentínába, egy helyen megállt a szekér pihenni ahonnan az ökrök nem voltak hajlandóak tovább menni a szoborral. Amikor a szobrot levették a szekérről, akkor az ökrök megindultak, de a szoborral nem voltak hajlandóak tovább menni. Ezt égi jelnek tekintették, így a szobor ott maradt, és később a kék palástos Szűz Mária szobornak bazilikát és építettek, mivel 40 évig egy kis kápolnában kapott helyet. A szekér a szomszédos tömegközlekedési múzeumban van kiállítva.

A mise egy körmenettel kezdődött, melynek élén a szobrot vitték, és az országok képviseletében megjelent népviseletbe öltözött kis küldöttség követte imádkozás közben. A szertartás a bazilikában folytatódott tovább. Minden nemzetnek megvan a maga kis oltára. Idén új szent kép került a magyar oltárhoz, amely sajnos – több másikkal együtt – jelenleg átépítés alatt van, így csak az átmeneti helyét láthattuk idén, de biztos vagyok abban, hogy a kép csodálatos helyre fog kerülni.

Ismételten csak azt mondhatom, hogy felejthetetlen élményben volt részem. Melegséggel tölt el, hogy ilyen messze is ilyen nagy odafigyeléssel ápoljuk a hagyományainkat.”

Sajnos a spanyolt most egy kicsit abbahagytam, több dolog miatt, de szándékomban áll folytatni. De addig is igyekszem művelni magamat, úgyhogy nézek egy csomó argentin filmet. És igen, sikerült megnézni a Relatos Salvajes-t, amit vmi csoda folytán Eszeveszett meséknek fordítanak otthon. Ezt talán többen láttátok, mert Európában is viszonylag híres lett. 6 mese együtt. Mindegyik egy kicsit túloz, de érdekes kérdéseke problémákat boncolgat. Ezek mellett még láttam a Kamchatkát, ami az 1940-s években az üldözés alatt játszódik és egy családról szól, akiknek menekülniük és bujdosniuk kell. Mia: a helyi szegény transnemű/transzfesztita/kiközösített csoportról szól, akik az erdőben élnek. Mediameras: ami annyit jelent, hogy ’tűzfal’, tökéletesen bemutatja Buenos Airest, a mindennapokat, és a tipikus argentin dolgokat. La suerte en tus manos: limonádé, eddig ezt tetszett a legkevésbé. La luna de Avellaneda: egy sport klubról szól, amit Avellaneda-ban alapítottak, de el akarják adni, és mást akarnak helyére, és hogy a helyiek hogy küzdenek a klub megtartásáért majd később újra alapításáért. Tegnap a Paco című filmet néztem. A Paco az egy itteni drog, amit a nagyon nagyon nagyon szegények (a villakban) használnak és kb. műanyagból meg betonból készül. Eléggé megrázó volt a film, de nagyon jó nyelvgyakorlás és sokat meg lehet tudni az argentinokról. Általában a filmek elég lassúak – történésileg – de nagyon jól bemutat egy egy témát.

Na és akkor mi is az a villa: a legszegényebb negyedeket hívják így. Ezek a barrio-k, vagyis körzetek számozva vannak, elszórtan a városban. És fehér embernek nem annyira ajánlott belépni oda, főleg nem egyedül. De szerencsére nincs is szükség rá, hogy odamenjünk, de pl. az autóútról így látszik a 31. számú körzet:

Tényleg elég sok szegény van az országban. Van akiknek nagyon jól megy, de sajnos elég jelentős, sőt talán sokkal több a szegény réteg. Az mindennapos, hogy a piros lámpáknál kiállnak, és vagy zsonglőrködnek, vagy árulnak valamit, vagy ablakot mosnak, de olyat még mondjuk nem láttam, hogy csak úgy kéregessen valaki. Szóval ez azért becsületre méltó, hogy legalább vmit csinálnak. Amikor épp nem hora pico –csúcsidő – van, akkor a metrókon is mindig van valaki aki árul vmit, vagy sokan hoznak kihangosítót, és ott énekelnek vagy gitároznak és utána pénzt gyűjtenek.

És, ha már szó volt a villakról, akkor közbiztonság: mindenki nagyon fél, hogy úristen mi van itt Dél-Amerikában, és hogy mennyire veszélyes. Eddig azért szerencsére azt mondhatom, hogy nem olyan vészes, mint ahogy az emberek mondják. Szerencsére amúgy pont ezért sokszor hazakísérnek vagy kikisérnek a buszhoz. Persze vannak dolgok, amit nem árt betartani (mint pl. ne menj villa-ba, vagy ne sétálgass egyedül éjjel sötét utcákban) de azt gondolom, hogy ez mindenhol így van. Kőbányán vagy a Népszínház utcában sem egy életbiztosítás éjjel egyedül sétálni, de ezeket szerencsére ki lehet kerülni. Amit mondjuk betartok, vagy betartunk, hogy ne legyen nálad irat, és pénz se túl sok. Szóval pénztárca felejtős, minden ami kell az zsebben J Az egyik zsebemben az utazós kártyám a másikban az aznapi pénz. Iratokat első nap lefénymásoltam, az benne van a táskámban, kártya nincs nálam, és pénz is csak annyi, ami estig kellhet. Ami sokszor előfordul, hogy lekapják a táskád (ezért legyen minden a zsebedben, és érték ne a táskában) vagy, hogy kikapják a telot a kezedből a buszon vagy az utcán, de ugyanez otthon is megesik, úgyhogy nem gondolom, hogy annyira kirívóan rossz lenne a helyzet. Persze ne legyen 1 milliót érő briliáns az ujjadon vagy nem Rolex-el mászkálj az utcán, de azért ez nagyjából szerintem mindenkinek egyértelmű :D Szóval ennyit erről.

És amivel még adós vagyok, hogy feltettem egy képet Boca-ból, a színes házakról, ahol van egy rajzfigura – kislány, Mafalda – de nem mondtam róla semmit:

Szóval Mafalda egy képregény figura, aki 1964-1973 között Quino tollából kelt életre. A kislány mint a latinamerikai középosztálynak és fiatalságnak mutat tükrök. Enyhén politikai gazdasági felnőtt képregények születtek a neve és a figurája alatt, de az alakot mindenki ismeri, és a kicsik nagyon szeretik annak ellenére, hogy a képregény valós jelentését nem értik még.

íme:  1.) A szöveg annyit jelent, hogy én ébren vagyok, csak a hajamnak él a szólásszabadság jogával.

  2.) „Vigyázat! Felelőtlenek dolgoznak itt! „

Persze a kislány nem csak itt híres, sőt, sokan spanyolnak hiszik. Híres figura a spanyoloknál, görögöknél, olaszoknál és még a franciák is ismerik. A képregényeket eddig mintegy 30 nyelvre fordították le. Persze Mafalda sincs egyedül, vannak barátai is:

Azt hiszem minden „tartozásomat” letudtam mára. A héten még csinálom a jegyzőkönyveket, dobozolok a könyvtárban, pénteken készülődés, szombaton Cserkészbál, vasárnap Tavaszi ebéd….szóval elég pörgős lesz, de azt majd a következő posztban megtudjátok, hogy mi volt.